Belföld

Fekete-Győr el tudja képzelni, hogy visszalépjen Juhász Péter javára

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 11. 03. 06:46

Azt viszont soha nem írná ki, hogy „Péter, állj be mögém!”
Korábban a témában:

Juhász Péter zokon vette, hogy a Momentum elnöke ugyanabban a választókerületben akar indulni jövő tavasszal, mint ő, és nekiszegezte a kérdést, hogy miért nem áll be mögé. Fekete-Győr András a Magyar Nemzetnek azt mondta: ez az egész ügy csak műbalhé, és hat hónappal a választás előtt nagyon korai még arról beszélni, hogy ki milyen erős egy adott körzetben.

Szerinte rengeteget számít, ha valaki ismeri a helyi viszonyokat és érzelmileg is kötődik az adott helyhez, márpedig neki számos kapcsolódási pontja van az I. és V. kerülethez. Az igazán fontos kérdésnek azt tartja, hogy a választók kiben látják közös ügyeik képviselőit. Rámutatott: a Momentum három napja mutatta be a jelöltjeit, és mind a 106-an megérdemlik, hogy időt kapjanak a bizonyításra.

Fekete-Győr még nem döntötte el, hogy nyilvános vitán megbeszéli-e a dolgot Juhász Péterrel, de az biztos, hogy személyesen fog vele beszélgetni. Úgy véli viszont, hogy előrerohan, aki parlamenti matematikáról akar vitázni.

Arra a kérdésre, hogy visszalép-e Juhász Péter javára, ha úgy alakulnak az erőviszonyok februárban, azt mondta: november 3-án nem ez a fontos kérdés, még az erőviszonyokat sem ismerjük. Hisz abban, hogy a választókerület konzervatív polgárai vele jobban tudnak azonosulni, de tavasszal, ha úgy alakul, el tudja képzelni, hogy meghozzon ilyen döntést. Abban is bízik, hogy Juhász Péter is hasonlóan gondolkodik, ha végül ő lesz az erősebb.

Mindenesetre én soha nem írnék ki olyat, hogy „Péter, állj be mögém!”

– jelentette ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.