Belföld

A kormány nem tudja, hány védőnő hiányzik az országból

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő Rétvári Bence államtitkárnak két egyszerű kérdést tett fel írásban – írja a 444.

Tudják már, hogy mennyi betöltetlen védőnői állás van ma Magyarországon? Hol van a legnagyobb hiány a védőnőkből?

Rétvári Bence válaszában azt nem árulta el, mennyi védőnő hiányzik az országból, elmondta viszont azt, hogy

  • „A védőnői pálya az Önök kormányzása alatt kiszámíthatatlan és rendezetlen volt. Munkájukat bizonytalanságban és kaotikus körülmények között végezték, sok esetben megfelelő szabályozás nélkül.”
  • „A Kormány 2010-től kezdődően folyamatosan kiemelten kezeli az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók humánerőforrás kérdését, ennek keretében az alapellátás fejlesztését is prioritásként kezeli, így a védőnői szolgálatok javítását célzó intézkedésekre is kellő figyelmet fordít.”

Rétvári válaszában kitért arra is, hogy mennyi pluszforrást biztosít a kormány az egészségügyi alapellátás megerősítésére, mekkora kiegészítő pótlékot vezetnek be idén novembertől, így mennyivel nőhet a védőnők fizetése.

Zárásként megjegyezte:

Az Ön által kért kimutatás vonatkozásában ismételten felhívom a figyelmét arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem vezet ilyen jellegű nyilvántartást, és erre vonatkozó jogszabályi kötelezettsége sincs.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik