Belföld

Nincs vége, tömegesen érkeznek a riasztások a viharos szél miatt

Tömegesen érkeznek a heves szél által okozott károk miatti bejelentések hétfőn is viharos szél miatt. Országszerte riasztják a tűzoltókat, déltől

csaknem kilencszáz folyamatban lévő eseményhez vonultak a tűzoltók. Főként a fővárost, illetve Pest és Bács-Kiskun megyét érintik a jórészt kidőlt fákról és villanyoszlopokról, megrongált épületekről, tetőkről szóló jelzések, de más megyék tűzoltói is zömében a viharkárok eltávolításán dolgoznak.

Budapesten jelenleg közel háromszáz címre várják a tűzoltói segítséget. A legfrissebb bejelentések közül a XVI. kerületi Huszár utcában dőlt elektromos vezetékre egy fa, amely a közlekedést is veszélyezteti. A városligeti Paál László úton három fa dőlt ki, és több fa a vezetékekre borult. A XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcában egy óvoda udvarán dőlt ki a fa, ide is a fővárosi hivatásos tűzoltókat várják.Pest megyében a tegnapi vihar több településen megrongálta az elektromos vezetékeket, áramkimaradást okozva ezzel.

A legfrissebb információk szerint a megyében mintegy ötezer fogyasztói helyen nincs még áram, a szakemberek folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán.

Pest megyében déli 12 órakor 360 folyamatban lévő eseménynél kell jórészt a vihar okozta károkat felszámolni. Pilis településen, a Krekácsdűlőn egy veszélyesen megdőlt fát kell majd eltávolítani a monori hivatásos tűzoltóknak. Diósdon, a Kavicsos utcában az áramszolgáltató szakemberei kértek segítséget az érdi tűzoltóktól, mivel egy fa elektromos vezetékekre dőlt. Vácott a Széchenyi István utcában egy kettéhasadt fa veszélyezteti a kocsikat.

Bács-Kiskun megyében délben kétszáz helyszínen kell beavatkozniuk a tűzoltóknak. Kerekegyházán, a Kunpuszta tanyán egy nagyméretű fa dőlt egy lakóépületre. A szabadszállási Tűzoltó utcában is kidőlt fa eltávolításához várják a helyi tűzoltóktól a segítséget. Szeremlén, az Új soron egy tíz méter magas fa dőlt a vezetékre, az ajkai hivatásos tűzoltók már kiérkeztek a helyszínre.

Szélvihar - Több mint kétezer helyre hívták a tűzoltókat
Balesetek történtek, fák dőltek az útra, ágakat szaggatott le a szél és épületeket tépázott meg.

Kiemelt kép: Szabadi Bálint tű.zls./FKI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik