Belföld

Kiáll az ország a halálbüntetés mellett

Az eutanáziát és az abortuszt is támogatja a közvélemény, legalábbis a nem vallásos része a Závecz szerint.

A magyar, sőt az európai közélet legproblémásabb, sokakat évek óta foglalkoztató ügyeiről, a halálbüntetésről, az eutanáziáról és az abortuszról kérdezte meg a magyarokat a Závecz Research, az Index megbízásából.

Halálbüntetés: támogatja az ország

A halálbüntetés Magyarországon nem létezik, nemzetközi szerződések és az alaptörvény is tiltja, szakértők szerint nincs is visszatartó ereje a gyilkosokkal szemben. Anno a Fidesz sem támogatta azt, bár bedobták a közbeszédbe a témát. Az idei októberi Závecz-felmérés szerint

a magyarok 24 százaléka teljes mértékben támogatja, 52 százaléka bizonyos, élet elleni bűncselekmények esetén elfogadja, 21 százalék teljes mértékben elfogadja, 3 százalék pedig nem tudott vagy akart válaszolni.

Az Index idézi a Szonda Ipsos tíz évvel ezelőtti, 2007. februári közvélemény-kutatását, amiben még 31 százalék ellenezte a halálbüntetést, ez 10 százalékkal leapadt napjainkra.

Eutanázia: támogatja az ország

A gyógyíthatatlan betegek orvosi halálba segítése Magyarországon nem legális, csak az a helyzet létezik, hogy az ember rendelkezhet arról előzetesen, ha ilyen helyzetbe kerül, mit tegyenek vele. Az utóbbi években hullámzott az eutanáziát támogatók és ellenzők köre. Érdekesség, hogy a támogatók között többen vannak az érettségivel rendelkezők és nem vallásosak.

Az eredmény szerint az emberek 71 százaléka helyesli, 23 százaléka nem helyesli az eutanáziáz, 6 százalék nem tudja, nem válaszolt.

Abortusz: támogatja az ország

A művi terhességmegszakításban egységes a közvélemény, mindössze a magyarok ötöde ellenzi azt. Tíz éve még 88 százalék támogatta, szóval azért csökkent a helyeslők tábora. A fenti kérdésekkel ellentétben amúgy legális az abortusz, bár az ezt választó nőknek több védőnői beszélgetésen is át kell esni, mielőtt engedélyezik nekik.

Törvényes ok lehet, ha a terhesség veszélyezteti az anya életét, ha a magzat károsodott, ha a terhesség bűncselekmény eredménye, ha az anya súlyos válságban van. Az ellenzők itt is inkább a vallásosabbak, a támogatók pedig kevésbé.

Százalékokban úgy néz ki a helyzet, hogy az egyetértők 78, a nem egyetértők 19, a nem válaszolók 3 százaléknyian vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik