Belföld

Marton-ügy: két újabb áldozat jelentkezett

Az áldozatok száma így már tízre emelkedett.

Ja, a tanár úr szereti a fiatal, csinos lányokat, jár a keze,

ezt mondták szakmabeliek az egyik nőnek, aki jelentkezett az Indexnél, hogy őt is molesztálta az időközben bocsánatot kért Marton László, a Vígszínház korábbi igazgatója és főrendezője. A névtelenséget kérő nő elmesélte, hogy 2012-ben kérte fel Marton, hogy dolgozzanak együtt. Ezt a nő nagyon megtisztelőnek érezte. Egy alkalommal Marton irodájában találkoztak, ahol a nő elkezdett a munkáról beszélni, ám Marton közbevágott.

belekezdett egy történetbe arról, hogy Kanadában egy igazgató megerőszakolt, molesztált lányokat, és csak nyitott ajtónál lehet tárgyalni azóta, ezt törvénybe is foglalták. Nem értettem, hogy ez most mi. Mindenesetre nálunk csukva volt az ajtó. Aztán idővel elkezdődött a comb tapi. Vonakodtam, és nem nagyon értettem, mi van. Majd jött a mellem tapizása. Megpróbáltam odébb ülni, és kértem, hogy kávézóban dolgozzunk.

A nő hiába szólt a szakmában dolgozó ismerőseinek, nem foglalkoztak a dologgal. Az érintett darab próbáinak kezdetekor Marton folytatta a tapizást, a nő hiába próbált ellenállni.

Próbáltam távolságot tartani tőle, de utánam jött, és ment a tapi. Néha messzire dobtam a tollam, mint egy idióta, és mentem a tollam után, vagy rávágtam a jegyzeteimet a kezére, de ez semmit nem használt. Ennek a béna küzdelemnek volt szemtanúja is.

Abban a döntésben, hogy ezek után miért ment vissza dolgozni Martonhoz, a nő szerint több dolog is közrejátszott.

Féltem, azt hittem, tönkreteheti a karrieremet. És közben rengeteg ember el volt ájulva, milyen jó nekem, hogy a nagy Martonnal dolgozhatok ilyen fiatalon.

A másik megszólaló arról beszélt, hogy benne nem okozott maradandó lelki sérülést a saját esete és élte meg zaklatásnak, de ez nem menti fel Marton. A nőt az is zavarja, hogy az interneten értetlenség fogadta az ügyet. Szerinte ugyanis egy 18-20 éves ember nincs felkészülve arra, hogy egy ilyen helyzetet kezeljen és lelkileg sem tudja hova tenni a dolgokat.

Ezért nem megy el onnan, sőt, visszamegy, mert képtelen elhinni, hogy egy általa végtelenül tisztelt és megbecsült ember, egy szakmai nagyság valóban képes lenne erre. Visszamegy, mert azt hiszi, ő tett rosszat, mert nincs tisztában a saját testével, a saját szexualitásával, nincs tapasztalata azzal, hogy mit lehet egy férfinak megengedni mit nem, és mi mit jelent. Érzi ugyan, hogy valami nincs rendben, ugyanakkor azt is gondolja, hogy félreértett valamit. Hiszen én csak kedves és mosolygós voltam, és a nagy ember biztos csak barátságból simogatta meg a combomat, nézd meg – bizonygatja magának –, a színészeket is megöleli, engem is átölel, ez tök rendben van, hívott, hogy jöjjek holnap is, hát jövök.

Szerinte az a kérdés sem jogos, hogy az áldozatok miért nem szólaltak meg korábban.

Tessék mondani, kinek kellett volna szólni? Kinek mert volna szólni bárki is? Ki hitte volna el? Hogyan lehetett volna bizonyítani? Fizikai nyom nincs. Jelentsem fel a rendőrségen, hogy jó napot kívánok, a Vígszínház igazgatója elvitt egy parkolóba, hogy leszopjam, pedig nem gondoltam, hogy ezért megyünk oda, tessék kivizsgálni az ügyet? Marton László kontra 18 éves, névtelen lány, kacagnom kell.

A Marton László-üggyel kapcsolatos további cikkeinket itt olvashatják.

Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula

Ajánlott videó

Olvasói sztorik