Belföld

Egy MSZP-ből kizárt bukott politikus támadja az MSZP volt miniszterelnök-jelöltjét

Vesztegetés gyanúja miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség Botka László és társai ellen hivatalos személyeknek ingyen juttatott parkolóbérletek miatt – állította Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője hétfőn a Gyulai Járásbíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján, amiről az MTI tudósított.

Szabó Bálint kalandos pályájáról a Délmagyar írt cikket tavaly. Szabó 2003-ban lépett be az MSZP-be, és a Fiatal Baloldal–Ifjú Szocialisták Vas megyei elnöke lett. 2004-ben kizárták az MSZP-ből, mert helyi roma vezetők szerint pénzért toborzott új tagokat a pártba. Szabó rágalmazás miatt a bírósághoz fordult, majd később azt állította, az egyik tárgyalás után megtámadták, megverték és megerőszakolták. Később a bíróság kimondta, nem történt rágalmazás. Tíz éve úgy döntött, kiszáll a politikából. Szegedre költözött, ahol kezdetben porszívóügynökként dolgozott, majd megalapította a követeléskezeléssel foglalkozó Likvid Kontroll Kft.-t.

Szabó most korábbi pártjának volt miniszterelnök-jelöltjét támadja kitartóan. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy ő már hónapokkal ezelőtt azt mondta, hogy nem csak hűtlen kezelés, hanem vesztegetés alapos gyanúja miatt is eljárást kellene indítani, szeptember 25-én ez megtörtént. Szabó szerint Botka emiatt mondott le a jelöltségről, nem politikai indokok miatt.

A civilben ügyvéd Szabó Bálint szerint felesleges bíróságon meghallgatni az ügy az érintettjeit, Botka Lászlónak kellene vállalnia a felelősséget. korábban ultimátumot is adott az ügyvéd Botkénak ultimátumára, miszerint a szocialista polgármesternek le kell mondania a városvezetésről, ezért összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett vele szemben. Szabó azt szeretné elérni, hogy a közgyűlés hívja vissza a polgármestert, oszlassa fel magát és írjanak ki időközi választásokat Szegeden.

Ezzel párhuzamosan Szabó és társai aláírásgyűjtésbe is kezdenek, amivel azt szeretnék elérni, hogy a parlament is foglalkozzon ezzel az üggyel.

A szegedi parkolóbérletek miatt indult büntetőperben a vádirat szerint a vádlottak – mások mellett Botka László kabinetfőnöke, általános helyettese és Szeged címzetes főjegyzője – 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Így a város tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Kft.-nek mintegy 41 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik