Belföld

Gyurcsány: Botka fölényeskedő, kioktató volt

Nincsenek embereim az MSZP-ben, de vannak olyanok, akikkel tudunk beszélgetni

– mondta Gyurcsány Ferenc az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén.

A DK elnöke hozzátette, szinte mindegyik baloldali ellenzéki párttal kapcsolatban állnak, egyedül a Momentummal nem találkoztak még.

Egyelőre hivatalosan még csak az MSZP-vel tárgyaltak, de jövő héten egy asztalhoz ülnek az Együttel és a Párbeszéddel is. Szeretnének az LMP-vel is megegyezni, a Jobbikkal kötött megállapodást viszont kizártnak tartja.

Talán 10-15 év múlva, ha a Jobbik megváltozik, akkor talán

– fogalmazott a DK elnöke.

A műsor háttere többek között egy Botka Lászlóról készült fotó volt, Gyurcsány mosolyogva csak annyit mondott a kép láttán:

Ismerős fickó.

Természetesen róla is beszélt, a visszalépett miniszterelnökjelölt szerinte három dologban hibázott:

  •  „Nem lehet leszólni a kispártok, nem lehet naponta megalázó emaileket írogatni, ez baj”
  • „Botka László tévedett a Fizessenek a gazdagok kampánnyal. A tisztességes középosztályt nem illik fenyegetni, őket inkább támogatni kell őket”.
  • „A fölülről lefelé mutató fölényeskedés, kioktatás volt, az nem volt szerencsés”.

A műsorban Gyurcsány Ferenc kiszámolta, hogy miért van esélye a baloldalnak 2018 áprilisában. Szerinte 35-38 százaléka van a Fidesznek, 20 százaléka a Jobbiknak és az egységes baloldalnak is kb. annyi, mint a Fidesznek. Az ellenzéki pártok szavazói viszont már pártszimpátiától függetlenül átszavaznak egymásra.

A választók egy részét már nem érdekli a saját pártja, csak ne a Fidesz legyen.

Így pedig a Fidesz mint legnagyobb kisebbség egyedül maradhat, ekkor veszít 60 egyéni helyen „és akkor végük van” – számolgatta a pártelnök.

A DK elnöke a határkerítésről úgy nyilatkozott:

Tudom, hogy van egy hamis biztonságigény a Fidesz oldaláról. Mi azt mondjuk, hogy meg kell védeni a zöldhatárt, de az érkező embereket olykor be kell engedni tisztességes menekülttáborokba, ahol el lehet végezni az ellenőrzést, és aki csak a pénz miatt érkezik, azokat vissza kell küldeni. Sajnos ez most nem így van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik