Belföld

Gyógyíthatatlan beteg ember kálváriája a magyar állammal

Abszurd helyzeteket sokan tudnak mondani, amikor szóba kerül a magyar egészségügy, a mozgáskorlátozottak életét pedig sokszor külön megkeseríti, hogy az akadálymentesítés az épületeknél több helyen nem megoldott, a közlekedés nehéz. A kettő együtt pedig különös próbatétel elé állít embereket. Egyikük esetéről a 444.hu számol be. (Kiemelt képünk illusztráció.)

A középkorú férfi 15 éve krónikus beteg, állapota folyamatosan romlik, gyógyíthatatlan betegségben, sclerosis multiplexben szenved, most már csak kerekesszékkel tud közlekedni. Ezért fontos neki, hogy az autójával igénybe tudja venni a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyeket, és bár jár neki mozgássérült parkolókártya, azt időről időre meg kell újítania, a magyar állam pedig nem könnyíti meg a helyzetét.

Legutóbb öt éve kérte a parkolási kártya meghosszabbítását, akkor szakorvosi véleményre volt szüksége.

Most jár le az igazolvány, és hiába van a férfinek egy részletes, szakorvosi bizottság által készített szakvéleménye tavalyról és egy pár hetes szakorvosi véleménye, a kormányhivatal (ahol egyébként a kerekesszékes férfi elmondása szerint a rámpák nem megfelelőek, ezért csak segítséggel tud bejutni az épületbe) ragaszkodik hozzá, hogy újra a szakértői bizottság elé járuljon.

És ezt a kormányhivatal jogszerűen teszi. Részben az áll a hajthatatlanság hátterében, hogy az elmúlt években egyre többen élnek vissza a parkolási igazolványokkal, ezért a kormányzat szigorított az eljáráson. És ennek a valóban mozgásukban korlátozottak is megisszák a levét.

Az ügy lényege, hogy más papírok szükségesek ahhoz, hogy valaki mozgáskorlátozottként támogatást igényeljen az államtól, és megint más ahhoz, hogy parkolási igazolványt. Külön szakértői vélemény kell ugyanarról az emberről a kétfajta eljárásban. Az állam pedig ezeket nem vezeti össze. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége javasolta a kormányzatnak az eltérő eljárások összehangolását, közös adatbázist, és hogy így nem kelljen többször feleslegesnek tűnő, nehézséget okozó tortúrán átesniük a mozgáskorlátozottaknak, és az állami intézményeknek is kevesebb lenne a dolguk, nem kellene annyi papírt iktatni, csökkenne a vizsgáló bizottságok leterheltsége is.

És tudják, hogy hol tart az ügy? Hát itt elakadt, a kormányzat nem lépett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik