Belföld

Sérültek és újraélesztés az Andrássy úton

Baleset történt szombat délután Budapesten, az Andrássy úton és az Izabella utca találkozásánál. Egy troli ütött el két gyalogost egyelőre tisztázatlan körülmények között – tájékoztatta a 24.hu-t Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Már mindkét sérültet elvitték a mentők a helyszínről, egyiküket azonban újra kellett éleszteni, ő életveszélyes állapotban van. A másik gyalogosról annyit tudni, hogy az eddigi információk szerint vélhetően könnyű vagy súlyos sérüléseket szenvedett.

A 24.hu úgy tudja, az érintettek külföldi turisták.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Frissítés:

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese a 24.hu kérdésére elmondta, hogy egy 45 és egy 30 év körüli férfit vittek el a helyszínről, ahová két mentőautóval érkeztek. Egyiküket újraélesztették, majd súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A másik férfi az elsődleges vizsgálatok alapján könnyebben sérült.

Ahogy arról beszámoltunk, csütörtökön is gázolt egy troli. A baleset a Király utcát az Izabella utca és a Csengery utca közötti szakaszon történt, a jármű egy biciklist ütött el, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik