Belföld

Több mint 3 milliárdba került tavaly a prosztatarákoss betegek gyógyítása

Tavaly csaknem 3,4 milliárd forintba került az egészségbiztosítónak a prosztatadaganatos betegek gyógyítása – írta a Világgazdaság pénteken a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott adatok alapján.

A NEAK azt közölte a lappal, hogy fekvőbeteg-ellátásra mintegy 2,1 milliárdot, gyógyszerezésre (kemoterápiára) 1,3 milliárdot, sugárterápiára több mint 250 millió forintot fordítottak az elmúlt évben.

Magyarországon körülbelül négyezer új prosztatarákos beteget regisztrálnak évente, és 1500 férfi haláláért ez a betegség a felelős.Az évenkénti prosztatarák szűrés minden 40 év feletti férfinak javasolt még panaszmentes állapotban is, hiszen a korai diagnózis a betegség sikeres kezelésének legfontosabb feltétele. Az utóbbi három évben kicsit nőtt a szűrésen megjelenők száma: míg 2014-ben 323 ezren, addig tavaly már 347 ezren mentek el az urológiai vizsgálatra. A szűrővizsgálatokra 2014-ben 731 millió forintot költött a NEAK, tavaly viszont már elérte a 852 milliót ez a tétel a kiadási oldalon.

Az Európai Unióban 90 ezer, a világon több mint egymillió új prosztatarákos beteget diagnosztizálnak évente. Magyarországon a Rákregiszter adatai szerint a férfiak daganatos halálozási sorrendjének negyedik helyén áll ez a betegség.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik