Belföld

A fenntartó szerint csak karbantartják a fűtést a János-kórházban

Annyit elismernek, hogy van, ahol húsz foknál hűvösebb van, de „gondoskodnak a megfelelő hőérzetről”.

Kedden a Hír TV egy beteg hozzátartozójára hivatkozva tudósított arról, hogy műtétek maradnak el a Szent János Kórházban a meghibásodott fűtés miatt. Azt is hozzátette: az orvosok és nővérek egymás között arról beszélnek, hogy négy hónapja lehet tudni arról, hogy elromlott a kazán, a javításhoz pedig egy másfélmillió forintos alkatrészhez van szükség, amit idáig nem szereztek be. Az RTL Klub Híradója arról is beszámolt, hogy éjjelente 9 fok van a kórtermekben.

Kerestük a Szent János Kórházat, hogy érdeklődjünk, meg tudják-e erősíteni a műtétek elmaradását és azt, hogy négy hónapja tudni lehet arról, hogy gond van a kazánnal. Választ idáig nem kaptunk, az Állami Egészségügyi Központ viszont az MTI-n keresztül közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy „a sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a Szent János Kórházban a fűtési rendszer ellenőrzése és karbantartása zajlik”.

Hozzátették: a karbantartási munkálatok alatt is 20 Celsius fok feletti a hőmérséklet a gyerekosztályokon, a krónikus belgyógyászati osztályon, a szülészeten, a traumatológián, az idegsebészeten és a központi intenzív osztályon. „Ahol a karbantartás miatt alacsonyabb a hőmérséklet, ott átmenetileg más módon gondoskodik a megfelelő hőérzetről a kórház” – írják.

Bár a központ a közleményt azzal kezdte, hogy karbantartás folyik, a folytatásban az áll, hogy már megrendelték a kazánból a hő továbbításához szükséges szivattyút, a felújításokhoz és eszközcserékhez szükséges pénzt pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ biztosítja az intézménynek. „A fenntartó az igényelt forrás első részleteként 47 millió forintot folyósít az intézmény számára” – írják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik