Belföld

Csepreghy: A felcsúti látogatással beavatkoztak a magyar kampányba

Mint korábban megírtuk, hétfőn érkezett Magyarországra az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának tényfeltáró bizottsága.A delegáció kedden a 600 millió forint uniós támogatásban részesülő felcsúti kisvasutat vette szemügyre.

A kormánypárti politikusok korábban felháborodottan tiltakoztak a látogatás ellen, politikai szándékúnak tartották azt, mert szerintük az uniós testület nem véletlenül vizsgálná a sok száz projekt közül épp azt, amely Orbán Viktor miniszterelnök falujában valósult meg.

Csepreghy Nándor az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, szerinte egy más ország politikai képviselete avatkozik bele a hazai kampányba a felcsúti látogatással.

A Miniszterelnökség államtitkára úgy véli, mindenképpen kérdéseket vet fel, milyen szempontok alapján választották ki a projektet.

Ne mondja nekem senki azt, hogy ül a brüsszeli irodájában és elővesz maga elé egy negyvennégyezer projektből álló listát, és pont rábukkan arra a négy-öt projektre, ami része a magyarországi politikai vitáknak

– mondta Csepreghy.

Szerinte nem lehet függetlennek és politikamentesnek nevezni a vizsgálatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik