Belföld
Budapest, 2017. június 30.
Egy WEBOX csomagpont a III. kerületi Montevideo utcában.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Kivonul a Webox Magyarországról

Kálmán Attila
Kálmán Attila

2017. 09. 19. 20:00

A Webox automatákat üzemeltető lengyel anyacég a megváltozott nemzetközi stratégiájára hivatkozva bejelentette, hogy kivonul az országból és elszállítja csomagautomatáit. Ezért október 13. után csomagküldés kizárólag Foxpost automatákból lesz lehetséges, a Webox automatákat pedig elszállítják.
A FoxPost Zrt. 2016. augusztusában vásárolta fel a Webox Hungary Kft.-t azzal a céllal, hogy a két csomagautomata-hálózatot integrálja. A Webox csomagautomatákat októbertől elszállítják, míg az új Foxpost automaták közül néhányat már idén kitesznek, de túlnyomó többségüket 2018 folyamán telepítik.

(Kiemelt kép:MTI/MTVA/Róka László)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.