Belföld

Orbán Velencén: Rendben van a választási győzelem

Orbán Viktor úgy érzi, rendben van a választási győzelem, írta az atv.hu hétfőn a kihelyezett velencei frakcióülésen résztvevő politikusokra hivatkozva.

A lap szerint a miniszterelnök arról nem beszélt, hogy meglesz-e a kétharmad, sőt, arra szólította fel a képviselőket, hogy konkrét százalékokról se nyilatkozzanak.

Az egyik résztvevő elmondása szerint Orbán az egyik legnagyobb sikernek azt tartja, hogy bal-jobb értékskálán az elmúlt 6 év alatt teljes elmozdulás zajlott, még pedig a jobboldali értékvilág irányába, példaként említve a házasságkötések számának növekedését.

Orbán Viktor állítólag nem lát kihívót Vona Gábor Jobbik-elnök és Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt személyében sem.

Nagyon furcsa ilyet mondani, de olyannyira nincs ellenzék, hogy azért nem is vitatkozunk velük, mert ha egyáltalán észrevennénk őket, és vitába bonyolódnának, azzal megemelnék a Jobbikot, az MSZP-t és az LMP-t, és azzal adnának súlyt nekik

– nyilatkozott az atv.hu informátora.

A miniszterelnök sikernek értékelte, hogy a kvótaellenes narratívával még mindig a kormány határozza meg a közbeszédet. Úgy tudni, hogy Orbán Junckerről és Merkelről sem tett említést.

(kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik