Belföld

Nemzeti Vágta 2017: A verseny igazi ereje a vidéki futamokban rejlik

nemzeti vágta (nemzeti vágta)
nemzeti vágta (nemzeti vágta)
A Nemzeti Vágta versenyzői egész évben keményen készülnek, de erről mi nem annyira tudunk.

Nyáron lezajlottak a Nemzeti Vágta előfutamai. Most jöhet a show. A fő attrakció természetesen ezúttal is a Hősök terén veszi majd kezdetét szeptember 15-én.

A Nemzeti Vágta, melynek célja elviekben a magyar lovassportok reneszánszának hivatalossá tétele, idén szeptember 15-17 között kerül megrendezésre Budapesten, hasonlóan az utóbbi évek menetrendjéhez.

Maga a verseny egyébként technikai értelemben véve egész éven át tart a résztvevők felkészülésével és a vidéki selejtezőkkel, előfutamokkal. Ez utóbbi események adják a Nemzeti Vágta sava-borsát, hiszen bár maga a döntő nagyon lényeges a játékosok számára, a lovassportok felélesztésének kísérletét tekintve – mondjuk így – ez csupán a jéghegy csúcsa. Minden esetre valami nagyon, talán túlságosan is látványos változata mindannak, ami valójában az igazi versenypályákon és az istállóban zajlik.

Mert valljuk be, 2017-ben mi, szakmán kívüliek már igencsak keveset törődünk mindazzal, ami a színfalak mögött történik, még akkor is, ha látványosnak ítéljük a Hősök terén rendezett produkciót. Azt se nagyon vesszük észre, hogy a Hősök tere valójában alkalmatlan a célra.
Szeretjük, hogy van ilyen. De nem annyira érezzük a lényegét.

Nemzeti Vágta a színfalak mögött

A verseny összességében egy nagyon komoly és dicséretes vállalkozás, melynek köszönhetően valóban éledezni látszik egy kicsit a magyar lovas sportélet, már ami a médianyilvánosságot illeti.

Azt azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy az első díjat jelentő 5 millió forint lovas berkekben nem igazán számít jelentős összegnek, amiképpen a helyi előfutamos és középfutamos győzteseknek járó 300 ezer forint sem nyom sokat a latban, tehát aki részt vesz a versenyen, az nem a pénzért indul.

A Hősök terén szervezett futam pedig sokkal inkább látványos médiaesemény és reklámfelület, mintsem akár nemzetközi szinten is komolyan vehető sportesemény. Ha a szakmaiság lenne a szervezők fő célja, valószínűleg a városban egyébként megtalálható, nem is akármilyen lovaspálya volna a Nemzeti Vágta mindenkori helyszíne. Világcsúcs döntéssel mindenesetre készülnek.

Panem et circenses ide vagy oda, mi is ez az egész valójában?

A Nemzeti Vágta ötletadója az egykori média kötelezvény, napjainkra marketing guru Geszti Péter, aki 2008-ban álmodta meg a versenyt.
Minden évben körülbelül száz magyar település indítja el a helyi fordulókon nyertes lovát, illetve versenyzőjét, közülük kerülnek ki később a budapesti futamsorozat dobogósai.

A szervezők azonban nem a versenyt, hanem a rendezvény életre hívását tartják igazán fontosnak. Szerintük jelentős szerepe van a Nemzeti Vágtának a magyarok lovas identitástudatának helyreállításában, illetve a szakma szereplőinek is platformot és teret biztosít a közös munkára, a kommunikációra, a kapcsolatépítésre. Nem titkolják tehát, hogy a fővárosi rendezvény valójában egy showműsor, mivel a szorosan szakmai verseny nem a nagy nyilvánosság előtt zajlik.

Elképzelhető, hogy összességében nagyobb hatással lenne a magyarokra mindez, ha a vidéki futamok is akkora szerepet kapnának, amekkorát megérdemel az a sportág, melyben egykor valóban világklasszisok voltunk, s ha nem két tehetségkutatós előadó félplayback koncertje közé kellene beszorítani a versenyeket. Mert aki lovasként, lótartóként belevág a játszmába, minden bizonnyal többet szeretne egy lovas programmal felturbózott falunapnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik