Belföld

Brüsszel már a következő napokban pert indíthat hazánk ellen

Jean-Claude Juncker a bevándorláspárti Brüsszel hangja, megszokhattuk már, hogy a bizottság újra és újra megtámadja Magyarországot amiatt, hogy nem bevándorláspárti, ők azt szeretnék elérni, hogy elbontsuk a kerítést, beengedjük a menekülteket

– nyilatkozta az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Magyar Időknek.

Völner Pál a lap csütörtöki számában beszélt arról is, hogy

Brüsszel már a következő napokban pert indíthat hazánk ellen a kvótaügy miatt, vagyis még csupán a bevándorlási harc kezdeténél tartunk.

Az államtitkár elmondta: a jogi helyzet világos, a luxembourgi bíróság azt mondta ki, hogy az uniós határozat érvényes, vagyis a menekültek ideiglenes szétosztását meghatározó kvótákról 2015 szeptemberében megfelelő keretek között rendelkeztek.

Ugyanakkor az Európai Bizottság migrációs biztosa már a kvótaítélet napján bejelentette, hogy még az idén javaslatot tesznek az automatikus, állandó mechanizmus kialakítására, ami azt jelenti, hogy a menekültek betelepítése folyamatos lenne – fejtette ki, hozzátéve:

a kvótaper tehát csupán a kezdet volt, a nagy csaták csak most jönnek.Völner Pál közölte:

az ítéletet tudomásul vesszük. Az ugyanakkor igen fontos részlet, hogy a luxembourgi fórum határozata nem ad okot arra, hogy Magyarország megváltoztassa a menekültek átvételét elutasító bevándorláspolitikáját. Az Európai Bíróság ítélete hazánkat nem kötelezi semmire, ez a verdikt csupán arról szól, hogy a testület szerint a kvótadöntés jogszerű volt.

Felidézte, a múlt héten lezárt ügyben Magyarország és Szlovákia támadta meg az Európai Tanács kvótahatározatát. Az újabb pert pedig a bizottság kezdeményezheti azért, mert nem hajtották végre azt a döntést. Közölte, az esetleges új eljárásban arról kell majd a luxembourgi bíráknak dönteniük, hogy Magyarország köteles-e átvenni menekülteket, ha igen, mennyit, s amennyiben ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, milyen szankcióval kell számolnia.

Arra kérdésre, hogy mikor kezdődhet el és mikor fejeződhet be a második uniós kvótaper, elmondta:

Ez nem tőlünk függ, hanem Brüsszeltől. Nem zárható ki, hogy akár már a következő napokban beadja ellenünk a bizottság a maga keresetlevelét az Európai Bírósághoz. Az első eljárás több mint másfél évig tartott, így ha az uniós bírák nem térnek el a szokásos ügymenettől, 2019-et írunk, mire a második ítélet megszületik.

A jövő évi választásokról közölte, a tét az, hogy Orbán Viktor nemzeti kormánya marad-e a helyén, vagy jön egy bevándorláspárti kormány, amely kész lebontani a kerítést és végrehajtani a kvótát. Brüsszel és a Soros-hálózatok mindent be fognak vetni, hogy egy bevándorláspárti kormányt ültessenek Magyarország élére – tette hozzá, és közölte, a választók biztosak lehetnek abban, hogy ez a kormány sosem fog hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországot bevándorlóországgá változtassák.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress / AFP / Janek Skarzynski

Ajánlott videó

Olvasói sztorik