Belföld

Terjedhet a 30 km/órás sebességkorlátozás

Ez nagyjából a biciklisek tempója.

Évek óta az EU kiemelt célja, hogy csökkenjen a közlekedési balesetek száma, ezért Violeta Bulc közlekedési biztos tavasszal azt javasolta, hogy a városokban csak 30 kilométer/órás sebességgel lehessen hajtani. A tagállamok közlekedésért felelős miniszterei vállalták is, hogy megvizsgálják az ilyen övezetek kiterjesztésének lehetőségét, különösen ott, ahol emberek dolgoznak, kerékpároznak, vagy ahol gyerekek játszanak – írta a Napi.hu megkeresésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A korlátozott sebességű övezetek további alkalmazása, terjesztése közlekedésbiztonsági szempontból is támogatandó. (…) A korlátozás tömeges alkalmazása azonban nagymértékben szűkítené a hálózat átbocsátó képességét, ami hosszú távon jelentős torlódásokat eredményezhetne. Ez végső soron a szabálykövetési hajlandóság visszaszorulásához vezethetne, így akár kontraproduktív intézkedés is lehet.

A hatályos szabályozás most is lehetőséget ad csillapított forgalmú és korlátozott sebességű övezetek kialakítására, de a közeljövőben vélhetően újabb és újabb zónákban korlátozzák majd a sebességet. Arra ugyanakkor nem kell számítani, hogy egységes szabályozás jön, vagyis a városi sebesség egyelőre 50 kilométer/óra marad. Az uniós biztos által javasolt szigorításról egyébként minden EU-tagállam maga dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik