Belföld

Mindenkinek 10 GB internetet adna a Momentum

Csütörtök délután konferenciát tartott a Momentum az e-közigazgatás hazai lehetőségeiről. A rendezvényt Soproni Tamás nyitotta meg, részt vett rajta Marina Kaljurand, volt észt külügyminiszter, a Momentum által javasolt főbb fejlesztési területeket pedig Hajnal Miklós ismertette.

Soproni Tamás a magyar közigazgatás helyzetéről elmondta, hogy sajnos jelenleg nem működik tökéletesen. A Momentum célként tűzte ki ennek megváltoztatását, a probléma megoldásának módját pedig külföldön – Észtországban – találta meg. “Egy okos kormány attól lesz jó kormány, ha hajlandó és képes tanulni más országok példáiból.” (Észtországban 2005-ben bevezették az elektronikus szavazást, 2008-ban az elektronikus egészségügyi ellárást, 2014-ben pedig az e-állampolgárságot.)

Az e-közigazgatás egyik eredményeként jelölte meg a tényt, hogy Észtország a GDP 2%-át – a teljes honvédelmi költségvetését – spórolja meg a digitális aláírással. Az adatvédelem fontosságával kapcsolatban hangsúlyozta, meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, mellyel egyszerre garantálható az államok biztonsága, és az egyének adatvédelme. Hiszen a nemzetközi jog az internet előtt íródott, de az elvei a kibertérben is érvényesek, a kérdés csak az, hogy hogyan.

A Momentum a következő javaslatokat mutatta be a rendezvényen:

  • Alanyi jogú internethasználat: 10 GB adatforgalmú alap díjcsomagot foglal magába
  • Állami, önkormányzati közbeszerzéssel, pályázatokkal, költésekkel kapcsolatos minden anyag illetve minden szerződés elérhetővé és kereshetővé tétele online
  • Elektronikus néprészvétel: Népszavazászavazás és törvényjavaslat benyújtása
  • Állami adatstratégia és egységes központi adatkezelés
  • Digitális alapcsomag vállalkozásoknak
  • E-állampolgárság: Az állam nyitott a polgárokkal online módon történő kommunikáció felé, és az innovatív ő technológiáknak köszönhetően szolgáltató államként, új megoldásokkal segíti a polgárok mindennapjait, éljenek akár belföldön akár külföldön.
  • Külföldön élő magyarok adminisztrációjának megkönnyítése (útlevéligénylés, születési anyakönyvi kivonat honosítása, szavazás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik