Belföld

Megérkezett a nyárzáró hidegfront, és itt is marad egy darabig

Szombaton a Dunántúlon nagyrészt erősen felhős idő várható, másutt eleinte több órára kisüt a nap, majd délutántól mindenütt megnövekszik a felhőzet. Reggel, délelőtt még csak inkább a Dunántúlon és délen elszórtan, délutántól azonban egyre több helyen várható eső, zápor, zivatar. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Este, késő este a délkeleti megyékben heves zivatar is előfordulhat! A szél fokozatosan mindenütt északnyugatira, északira fordul, sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. Zivatar környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 30 fok között valószínű, északnyugaton, nyugaton várható a leghűvösebb, keleten, délkeleten a legmelegebb idő. Késő estére 14 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet hasonló eloszlásban

– írja a kiderül.hu.

Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rövid időszakokra szakadozhat fel a felhőzet. Reggel, délelőtt főként a Dunától keletre várható eső, zápor, akár kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. Délután másutt is előfordulhat szórványosan eső. Az északi szél megerősödik, a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Hétfőn a gyakran változó felhőzet mellett legnagyobb eséllyel a Dunántúlon lehet több órás napsütés. Szórványosan – főként a Dunától keletre – várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik