Belföld

Egyre több helyen nincs háziorvos

háziorvosi rendelés (háziorvos, rendelő, beteg, orvos)
háziorvosi rendelés (háziorvos, rendelő, beteg, orvos)

Erőteljesen emelkedik a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Jelenleg 317-ben nincs állandó háziorvos, ezek közül pedig 65 házi gyermekorvosi körzet – tudta meg a Magyar Nemzet. Két éve még csak bő 200 betöltetlen körzet volt.

A napilap azt írja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén már 2004 óta betöltetlen a praxis. Nehéz helyzetben vannak például Györgytarló, Putnok, Tiszabő és Mezőhék lakosai, akik 13 éve várnak állandó háziorvosra.

Az országban azért is kritikus a helyzet, mert a háziorvosok kétharmada nyugdíjaskorú vagy öt éven belül az lesz, ezért durván 2200 praxis sorsa erősen kérdéses.

A kormány pár éve bevezette a praxisvásárlási és a letelepedési, több millió forintot elérő támogatást, hogy a tartósan betöltetlen körzeteket betöltsék, azonban alig vannak, akik ilyen letelepedési támogatást kaptak. A támogatást növelni kénytelen a kormányzat (6-ról akár 20 millió forintra), sőt, a háziorvosi rezsitámogatást is emelik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik