Belföld

Fekete-Győr nemet mondott a dakota közmondásokra és Paks 2-re

Fekete-Győr nemet mondott a dakota közmondásokra és Paks 2-re

A Momentum elnöke szerint a magyarok európai színvonalú életet érdemelnek, és nem véletlen, hogy nem Irkutszkba költöznek az országból.

„Egy jó szomszéd nem vonul be a kertünkbe és nem csatolja le a veteményesünket egyik napról a másikra” – mondta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a szervezet hétfő esti tüntetésén, amit Vlagyimir Putyin budapesti látogatásának napjára időzítettek.

Az Európamenet elnevezésű rendezvény résztvevői a Szabadság-szoborhoz vonultak, ahol Fekete-Győr diktátornak nevezte az orosz államfőt. Azt mondta: egy diktátor nem barátja senkinek, akinek fontos a béke, a szabadság és Európa. Kitért arra, hogy miközben az Orbán-kormány összeveszik azokkal, akiknek szövetségeseinknek kellene lenniük, jó viszonyt ápol Azerbajdzsánnal, arab sejkekkel és keleti diktátorokkal.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Ha ez így megy tovább, mi leszünk a következő Ukrajna, elárasztva felségjelzés nélküli orosz katonákkal

– mondta a Momentum elnöke, hozzátéve: voltak már itt orosz katonák, akik papíron segíteni érkeztek, de „jó sokáig maradtak”. Megengedhetetlennek nevezte a paksi bővítésre utalva, hogy évtizedekre titkosított szerződésekkel láncoljuk magunkat Putyinhoz.

Az orosz elnök bűnei között felsorolta, hogy a kárpátaljai magyarok olyan háborúban halnak meg, amit ő szított, az orosz katonai titkosszolgálat emberei nyíltan gyakorlatoznak magyar földön, miközben a Hídfő.ru néven működő orosz titkosszolgálati oldalon a magyar hadsereg vezetését fenyegetik, jelezve, hogy beépültek.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Fekete-Győr szerint nem egy zsarnok kamubarátságára van szüksége Magyarországnak, az Európához való tartozás értékválasztás. Európában nem történhet meg, hogy közpénzen felvásárolják a független sajtót, egyik napról másikra megpróbáljanak bezárni egy egyetemet, elüldözzék a civil szervezeteket – sorolta, hozzátéve:

az sem történhet meg, hogy valaki fél elmenni egy tüntetésre, vagy aláírni egy népszavazási kezdeményezést.

Nem az a legfontosabb kérdés, hogyan hívják a következő miniszterelnököt, a következő választás tétje: Moszkva vagy Európa, Putyin oligarchái vagy Európa kiszámíthatósága, elvándorlás, vagy sikeres Magyarország – jelentette ki.

Mint mondta: nem véletlen, hogy több mint egymillió magyar gondolkodik azon, hogy külföldre költözzön, és az sem véletlen, hogy nem Irkutszkban vagy Vlagyivosztokban, hanem Berlinben, Londonban, Amszterdamban gondolkodnak. „Kiszámítható, modern európai országot akarnak a magyarok, de a kormány ezt nem hagyja, így keresnek egy másikat” – jelentette ki. Szerinte nem szabad hagyni, hogy „a barátainkkal csak sokhavonta tudjunk leülni sörözni, a nagyszülők évente egyszer lássák unokájukat és a vasárnapi családi ebédek Skype-on folyjanak”.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Magyarország történelmi válaszút előtt áll, nem szabad, hogy Orbán Viktor személyes érdeke határozza meg, mi lesz a magyar nemzet döntése – mondta Fekete-Győr, aki azt javasolta: „döntsünk végre egyszer úgy, hogy a történelem jó oldalán találjuk magunkat”. „Kitartóak vagyunk, de nem kitartottak, erősek, de nem csak az erő nyelvén értünk, kiállunk az érdekeinkért, de nem ököllel verjük a tárgyalóasztalt” – mondta, majd kijelentette azt is, hogy

a Momentum nem tartja érvényesnek a paksi bővítés szerződéseit.

Elmondta: minden részletet nyilvánosságra fognak hozni, mert biztosak abban, hogy több olyan kikötés is szerepel a dokumentumban, amik az ország érdekeivel ellentétesek. Azt is ígérte: külön testületet állítanak fel az orosz illegális hírszerzési tevékenység feltárására, „kipaterolják” az illegális hírszerzőket. Az orosz elnökkel pedig majd akkor találkoznak, ha kivonta csapatait Ukrajnából, „addig is tárgyalunk német, francia, holland szövetségeseinkkel az orosz befolyással szembeni közös európai fellépésről”.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Fekete-Győr szerint Orbán Viktor azért közeledik Moszkvához, mert putyini mintára ő is a félelem rendszerét építi. Szerinte beszélgetni kell azokkal, akik még nem látják a valós veszélyt – ha nem teszi meg mindenki a tőle telhetőt, Magyarország lerabolt puszta lesz. „Magyarország jövője Európa, Európához tartozunk, európai módon gondolkodunk, európai színvonalú életet érdemlünk” – mondta, hozzátéve:

nem a dakota közmondások, hanem a felvilágosodás jelszavai élnek a szívünkben.

Magyarország akkor sikeres és szabad, ha európai – vélekedett.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Olvasói sztorik