Belföld

Balog: A kormány tiszteletben tartja az emberek magánéleti döntéseit

Az egyházaknak az élet nagy kérdéseit is érintő, szabad vitákban való részvétele mellett az emberek magánéleti döntéseinek tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere Balatonszárszón szombaton.

Balog Zoltán a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány által a reformáció 500. évfordulójára szervezett Reformátusok szárszói konferenciáján a Reformáció hivatásetikája ma címmel tartott előadást. Felszólalása előtt újságíróknak azt mondta: a kormány üdvözli, hogy az értékközösségek, közülük az egyházak részt vesznek a közéleti gondolkodásban és nyíltan képviselik saját álláspontjukat.

A kormány az emberek magánéleti döntéseit tiszteletben tartja, annyit tesz, hogy segítséget nyújt a jó döntésekhez, támogatja azokat a döntéseket, amelyekről úgy véli, egyszerre szolgálják az egyéni boldogulást és a nemzet közösségének erősítését,

fogalmazott Balog Zoltán.

Fontos, hogy az egyházak az élet nagy kérdéseit érintő szabad vitákban részt vegyenek. Az ő álláspontjuk segít bennünket abban, hogy például a lombikbébi programban egyre jobban érvényesítsük az élet védelmét. Ez a program több ezer meddő házaspárnak nyújt lehetőséget gyermekvállalására. Ezt a kormány támogatja és szélesíteni kívánja. mi örülünk minden így született gyermeknek.

A miniszter itt arra utalt, hogy Veres András győri megyéspüspök szerint bűnös az, aki résztve a lombikbébi programban.

Az értékközösségekről szólva megjegyezte, szükség van rá, hogy e közösségek hagyományaikkal, tudományos eredményeikkel, kulturális aktivitásukkal, hivatásetikájukkal gazdagítsák Magyarországot, a magyar nemzetet. A protestáns egyházaknál például központi gondolat, hogy a munka is Isten tiszteletét jelenti, ha azt jól, tisztességesen, az emberek javára, Isten dicsőségére végzik, e tekintetben nincs tehát különbség templomi szolga, kőműves, vagy tanár között.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik