Belföld

Videófelvételeken keresi a BKV a fakockás elkövetőt

Továbbra is idegenkezűségre gyanakszik a BKV a 3-as metró felújított orosz szerelvényeinek ajtómeghibásodásainál, a fedélzeti térfigyelő kamerák felvételeit elemzik a szakemberek, hogy kiderítsék, “babrálta-e valaki a vésznyitót”, mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

BKV

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk ismerteti, hogy a vezérigazgató két esetben már feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrség közérdekű üzem megzavarásának gyanújával nyomoz. Először egy ajtórésbe dugott fakocka, majd később egy közelebbről nem ismert idegen tárgy miatt nem nyíltak és záródtak az ajtók, a múlt héten pedig bár kinyíltak, de úgy is maradtak. Megmagyarázhatatlan a felújított orosz szerelvények többhetes fogalomkivonása, a munkálatokat végző Metrovangonmas komoly vizsgálata és szoftverfrissítése, valamint a hatósági engedélyek alapján újbóli forgalomba helyezése után történtek is. Olyan is előfordult, hogy nem működött az ajtók mozgását visszajelző berendezés.

Újra forgalomban van a fakocka miatt leállított metrószerelvény
A BKV szerint nehezen feltételezhető, hogy a fakocka véletlenül került pont oda.

A 3-as metróvonal 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvényét újíttatja fel a BKV. Jelenleg továbbra is csak 13 felújított szerelvény van Budapesten, augusztusban nem is érkezik szállítmány, pedig az oroszok korábban azt ígérték, havi kettő helyett ezután majd hármat küldenek. Bolla Tibor közölte: a szerelvények Oroszországba történő kiszállítását éppen a hibák miatt nem lehetett eddig felgyorsítani, mert ha többet küldenek, akkor nem tudják az utasforgalomnak megfelelő számú kocsit forgalomban tartani.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.