Belföld

Nem hagyta magát kirabolni a 93 éves férfi, pedig gázspray-vel mentek rá

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség csoportosan, a bűncselekmény elhárítására időskoránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 26 éves férfi és fiatalkorú társa, egy 16 éves lány ellen, akik az elmúlt év augusztusában egy idős férfit próbáltak kirabolni Miskolcon.

A vádlottak és a társaságukban lévő 11 éves fiú a bűncselekményt megelőzően Miskolc belvárosában sétáltak a déli órákban, amikor elhatározták, hogy a náluk lévő gázspray-t használva valakitől – lehetőség szerint egy idős személytől – pénzt fognak szerezni, amit majd egymás között elosztanak. A vádlottak a város főutcáján figyeltek fel a 93 éves férfira, akit a gyermekkorúval együtt követtek a közelben lévő lakásáig. A kapu előtt körbevették az idős embert és a vádlottak gyermekkorú társa megkérdezte tőle a pontos időt, majd amikor a sértett az órájára nézett, a férfi a gázspray-vel az arcába fújt. A vádlottak végül nem tudtak elvenni semmit a sértettől, mert a férfi segítségért kiáltott, miközben ő is elővette a zsebében lévő paprikaspray-t, mire a támadók elmenekültek.

Az ügyészség vádiratában az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabására, míg a szabadlábon lévő – bűnsegédként vádolt – fiatalkorú lánnyal szemben javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak. A vádlottak gyermekkorú társa nem büntethető, mert a bűncselekmény elkövetésekor még a tizenkettedik életévét sem töltötte be.

(Ügyészség)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik