Belföld

Nyűgös volt a gyereke, kizavarták a bankból

Hétfőn egy szombathelyi bank bejáratánál egy nő veszekedni kezdett egy biztonsági őrrel. Mint kiderült, a probléma az volt, hogy a babakocsis anyuka bevitte a bankba az 1-1,5 éves gyermekét – írja a nyugat.hu. A gyerek ugyanis 40 perc várakozás után kezdett nyűgössé válni, bár a lap azt írja, nem sírt és nem is kiabált.

A biztonsági őr rászólt az anyára, hogy fegyelmezze gyermekét, majd kiküldte őket a bankból. Egy másik várakozót is felháborította a biztonsági őr viselkedésére, ezért a nő védelmére kelt.

Az anya levelet is írt a lapnak, ezt változtatás nélkül közöljük:

“Kislányommal aki 18 hónapos, banki ügyet intézni mentem egy kőszegi utcai bankfiókba. 40 perc várakozás után a kislányom már kezdett nyugtalan lenni, kicsit hangosabban viselkedett. Direkt nem akartam kivenni a babakocsiból hogy ne rohangáljon az emberek között. Erre hirtelen odalép hozzánk a “kedves” biztonsági őr és felszólít hogy csitítsam el a gyereket, mert itt emberek dolgoznak, vagy ha nem marad csendben menjünk ki. Erre mondtam neki, hogy egy ekkora gyerektől ne várja már el, hogy ennyi várakozás után még szó nélkül ül, egy helyben. Erre ő azt mondta nekem, hogy egy intelligens és okos gyerek ezt megérti.

Erre mondom neki, hogy ő még kicsi, nem érti meg. Erre elkezdett kiabálni velem a bank közepén, hogy menjünk ki innen. Én meg persze már mérgesen mondtam neki, hogy szégyellje magát, hogy így viselkedik. Többi várakozó is teljes döbbenettel hallgatta mit művel. Majd erre el akartam kérni a panaszkönyvet, de senki a füle botját nem mozdította. Majd már elsírtam magam a kínos helyzet miatt.

Az őr kitárta nekem az ajtót és kimentünk. Ezt az egyik várakozó hölgy nem hagyta szó nélkül és elkezdett kiabálni az őrrel az ajtóban és hívatta a vezetőt. A vezető kijött utánam az utcára, és nagy nehezen, de visszamentem. Elintéztem amiért mentünk. Persze az őr egy elnézést sem ejtett ki a száján.

Ilyen megaláztatást kell átélni egy anyának, csak azért mert a gyereke kicsit hangosabb? Hozzáteszem, nem kiabált vagy üvöltött. Mindezt végig hallgatta a bank összes éppen dolgozó alkalmazottja és senki nem szólt közbe. Ezt a történetet szerettem volna leírni más ne kerüljön ilyen helyzetbe. Az őr ellen panaszt tettem a munkáltatójánál.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik