Belföld

Feljelentették Trócsányi László slagozó feleségét

Póka László fordult a rendőrséghez a lelocsolt devizahitelesek nevében.

Mint korábban megírtuk, a Nem adom a házam mozgalom tüntetőit a minap az igazságügyi miniszter felesége leslagozta a házuknál.  

Póka László feljelentést tett a videón látható nő (szerinte minden bizonnyal Trócsányi László felesége) ellen, aki – szerinte – bűncselekményt (garázdaság) követhetett el, mert kihívóan közösségellenesen viselkedett, másokban riadalmat keltett, de tette kimeríthette akár az önbíráskodást és a közösség tagjai elleni erőszakot is. (Btk. 216. §). Idézte is a paragrafust.

Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt bántalmaz, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Póka László indítványozta, hogy gyanúsítottként hallgassák meg és vegyék őrizetbe Trócsányi László feleségét, mert fennáll a bűnismétlés veszélye, és a házkutatásnál, mint bűnjelet, foglalják le a slagot is.

Ki se találják, hogy elutasítják a nyomozást, mert, hogy nem volt erőszakos meg ilyesmi.

Póka László jelezte, mivel már volt néhány garázdasági ügyük, pontosan tudja, miről beszél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik