Belföld
Budapest, 2017. május 10.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója sajtótájékoztatót tart a mentők napja alkalmából rendezett eseményen a fővárosi KIOSK étteremben 2017. május 10-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Új autókat, több pénzt és nőt ígért a bajtársaknak a mentők vezetője

Még idén minden dolgozót fel is ruháznak.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az InfoRádióban azt mondta, jövőre az előirányzott ágazati béremelésen felül 10 százalékos plusz béremelést kapnak a mentődolgozók. Csató Gábor közölte, ők sem voltak elégedettek a bérekkel, ezért tárgyaltak a fenntartókkal, így érték el, hogy jövőre minden mentődolgozó – nemcsak a kivonuló állomány, hanem az adminisztratív is – az ágazati emelésen felül kap 10 százalék béremelést.

Jelenleg egy mentőorvos nettó átlagbére pótlékokkal együtt 430-450 ezer forint.

Utcára vonultak a mentők Budapesten
A demonstráción pár százan vettek részt szerdán kora délután.

Jöttek a nők

Elindult az életpályamodell, amelynek része a béremelés, a technológiai megújulás, a munkaruha és a képzés. A főigazgató azt mondta, az idei évtől nők is dolgozhatnak a mentőautókon.

Régóta van ilyen igény az irányításban és a kórházi rendszerben dolgozó kolléganőktől, hogy akár csak alkalmanként szeretnének ők is mentőautóra felülni. Ennek semmilyen jogi, munkavédelmi, munkabiztonsági akadálya nem volt. Azt reméljük, hogy nyitottabb mentőstársadalom leszünk.

Szerinte bajtársai és a betegek is pozitívan reagáltak a női mentődolgozók megjelenésére.

"Leköpnek, lehánynak, megfenyegetnek. Reggel agyödémát kezelek, este gyereket élesztek"
Nem akarnak kormányt buktatni, csak kicsivel több pénzt és megbecsülést szeretnének a mentősök. Miközben életeket mentenek, a létfenntartásért küzdenek. Arcok és történetek a szerdai tüntetésről.

Több pénz

Jövőre több mint 40 milliárd forintból – az ideinél mintegy 10 százalékkal nagyobb keretből – gazdálkodhat a mentőszolgálat.

Ha csak a jövő évi bérnövekményt nézzük, az is négymilliárd forintos bérnövekmény az egészségügyi dolgozók béremelésén felül. Hatmilliárd forintért vásárolunk idén mentőautót.

Idén 193 új mentőautó érkezik, jövőre ezeket – a tervek szerint – újabbak követik. Csak egyféle autót vesznek, az, hogy azt roham- vagy esetkocsinak, mentőautónak használják attól függ, ki ül benne, milyen a felszereltsége.

Idén az összes roham- és esetkocsit (ez a legmagasabb szintű egység) lecserélik, eddig hatvanat adtak át.

Több kocsi, új ruha

13 évesnél öregebb mentőautó nem teljesíthet szolgálatot, és a főigazgató szerint jelenleg 9-10 év körül van a mintegy 1200 jármű átlagéletkora.

Ha a beszerzéseket a jelenlegi ütemben tudjuk folytatni, akkor két év múlva a mentőautók átlagéletkora 6-8 évre csökkenhet”.

Csató Gábor szerint még idén lecserélik a mentődolgozók munkaruháját is.

Bárkivel találkozok, az első kérdése a munkaruha – jogosan.

A munkaruhák kihordási ideje mindenkinél lejárt, van, akinek el is szakadt és azt saját költségből pótolta. Idén elkezdődik a munkaruha-beszerzés, minden mentődolgozót felruháznak. A közbeszerzés kiírása – saját tapasztalataik és a nyugati minták alapján – már elkészült.

Keresd a nőt!

Júliusban írtunk arról, hogy Budapesten olyan mentőállomást adtak át, ahol külön kiemelték, nők is dolgozhatnak. Akkor rákérdeztünk, mit is jelent ez pontosan. Az OMSZ válaszából kiderül, az Országos Mentőszolgálat mentőautóin mindeddig nem foglalkoztatott női mentőápolókat, mentőgépkocsi-vezetőket. Ápoló végzettségű hölgyek a mentésirányításban tudtak elhelyezkedni, illetve kivonuló szolgálatot hölgyek mentőtiszti vagy orvosi végzettséggel teljesíthettek. A hölgyek mentőápolóként és mentőgépkocsi-vezetőként történő foglalkoztatása országszerte immár mindazon mentőállomásokon lehetséges, ahol a szükséges infrastruktúra (női öltöző és mosdó, pihenő helyiség) rendelkezésre áll (nagyobb, úgynevezett esetkocsis állomások). A mentőszolgálatnál júniustól nyílt arra lehetősé, hogy a kivonuló mentőápolói és mentőgépkocsi-vezetői munkakörökben hölgyeket is foglalkoztathassunk. Az OMSZ munkavállalóinak egyébként több mint 10 százaléka női dolgozó.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

15 May 2019, South Korea, Paju: South Korean flags described with wishes hang from a barbed wire fence on the South Korean side of the "common security zone" on the border with North Korea in the Demilitarized Zone (DMZ). Photo: Peter Gercke/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.