Belföld

A helyi roma vezető tanácsolta a gyerekgázoló sofőrnek, fáradjon el, nehogy rosszra forduljon a dolog

Mint arról szerdán reggel beszámoltunk, csaknem megismétlődött az olaszliszkai tragédia, amikor elütött egy autós egy útra szaladó kétéves gyereket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban. A balesetet követően egyes hírek szerint több száz fős, rokonokból, ismerősökből álló tömeg alakult ki, akik elégtételt vettek volna a sofőrön.

Az autó vezetője a lincshangulat miatt továbbhajtott, majd értesítette a rendőröket.

A Hír TV megkeresésére a polgármester elmondta, nem történt tényleges erőszak, sőt, a helyi roma vezető tanácsolta sofőrnek, hogy hajtson el.

Atrocitás nem történt, mert helyén kezelte mindenki a dolgot. A kisebbségi önkormányzat vezetője megkérte a sofőrt, hogy fáradjon el, nehogy rosszra forduljon a dolog, amit megfogadott, de észnél volt a gyerek nagyon, mert felhívta a rendőrséget, hogy ő azért ment látótávolságon belül, a rendőrök kivonultak, visszament a helyszínre, tehát mindenki tette a dolgát. A kisebbségi vezető, a rendőrség, annyi, hogy abban a pillanatba ott volt egy felfokozott hangulat, de nem történt atrocitás

– fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik