Belföld

A MÁV szerint nem lesz létszámleépítés

Szombaton adott ki közleményt a VDSZSZ Szolidaritás, miszerint ha nem tudnak megegyezni a MÁV-Starttal, akkor szeptemberben az utcára vonulnak. A szakszervezet azt írta, hogy a vasút több mint félszáz vasutas elbocsátását tervezi, többségében hálókocsi-kalauzokat, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsokat, felszolgálókat.

Szemptemberben utcára vonulhatnak a vasutasok
Ha a szakszervezet nem tud megegyezni a MÁV-val.

A MÁV-Start hétfőn maga is közleményt adott ki, amelyben cáfolták a csoportos létszámleépítési szándékot. Hozzátették, hogy a jelenlegi vitás helyzet kialakulásához az vezetett, hogy a VDSZSZ felmondta a a Kollektív Szerződés Utasellátóra vonatkozó Helyi Függelékét, így még nehezebb helyzetbe hozták a 2016-ban jelentős veszteséget termelő Utasellátót. A probléma megoldásához azonban szükség lenne a VDSZSZ konstruktív közreműködésére is.

Amennyiben mégis elbocsátásra kerülne sor, “a MÁV-START valamennyi érintett munkavállaló esetében más pozíció felajánlásával, illetve átképzéssel járul hozzá a biztos munkalehetőséghez” – írták a közleményben.

(Kép: MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.