Belföld

A család két kislánya halt meg egy év alatt

A 4,5 éves Patrícia belefulladt a településen átfutó patakba, tavaly a nővérét elgázolta a vonat.

Pénteken a rendőrség tudatta, hogy Kerecsenden gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoz, miután egy négy és fél éves gyermek holttestét találták meg a patakban. A Blikk a helyiektől megtudta, hogy a szülők a kislányt a nagypapára bízták, aki teljesen összetört. A család már a második gyermekét veszítette el, tavaly a nagyobbik lányt érte halálos baleset, elgázolta a vonat. Egy ismerős szerint a szülőkben most elhunyt kislányuk és fiuk tartotta a lelket.

Miattuk maradtak erősek, hiszen tudták, hogy fel kell nevelniük a testvéreket. Azt azonban nem tudom, hogy ezt az újabb csapást hogyan viselik majd el, még az előző szörnyű balesetet sem heverték ki. Reméljük, hogy Sanyikáért megpróbálják ebből a pokolból is újra felépíteni magukat.

A gondatlanságból elkövetett emberölésért 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik