Belföld

Kósa újabb európai szervezetben fedezett fel Soros-bérenceket

Az utóbbi hetekben a politikai nyári szünet miatt kissé lanyhulni látszott a kormánypárti sorosozás, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap reggel azonban igyekezett behozni a lemaradást. Kósa Lajos kijelentette, hogy az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervében, a Velencei Bizottságban is vannak Soros György üzletember által pénzelt emberek.

A Velencei Bizottság a CEU-t érintő jogvitában a magyar kormány álláspontjával szemben foglalt állást. Az egyetemet hátrányosan érintő felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban arra jutott, hogy már működő intézményre nem alkalmazható a módosítás.

Kósa a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában sorosozással válaszolt:

amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát.

Kósa Lajos azt mondta, abszurd, hogy a bizottság szerint a Közép-Európai Egyetemre nem kellene vonatkoznia a magyar felsőoktatási törvénynek. A törvényeknek mindenkire vonatkoznia kell, még Soros Györgyre is – szögezte le a politikus. Hozzátette: a felsőoktatás szabályozása állami hatáskör, az új törvényt mindenki komolyan vette, a másik Magyarországon működő amerikai intézménnyel meg is született a megállapodás.

A migrációval kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, tudni lehetett, hogy nyáron fokozódni fog a nyomás, és most a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is segítik őket az embercsempészekkel karöltve emberiességi szempontok miatt, ami a frakcióvezető szerint álságos álláspont. Jelezte, hogy az európai közvélemény is megfordult ebben a témában, az olaszok pedig szigorúbb feltételeket szabtak az NGO-knak, mint amit a magyar civiltörvény előír.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyugdíjasokra tett “lenéző” kijelentésével kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, a Jobbik megjelenésével egy addig nem létező “kocsmapolitikai stílus” vonult be a politikai életbe, ami normális politikai erőnél nem képzelhető el.

A rendkívüli parlamenti ülés összehívásáról Kósa Lajos azt mondta, ebből az látszik, hogy hogyan működne Magyarország, ha a szocialisták irányítanák: Soros György összehívatja a parlamentet és megszavaztatja az embereivel, azt, amit ő akar. Jelezte: nem fognak elmenni a rendkívüli ülésre, mert “ha csak az ég a földdel nem válik egybe”, akkor semmi ok nincs arra, hogy nyáron összeüljön a parlament, a kezdeményezésen látszik, hogy “tiszta kamu az egész” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik