Belföld

10 menekülteket segítő tolmácsot rúgott ki a bevándorlási hivatal

Tíz tolmáccsal megszakította tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, mert szerintük “helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak” – írja a Magyar Idők.

A lap maga fordult a tárcához, mert a Migration Aid International Ltd. egyik vezetője, Aida El-Seaghi is vállal hatósági fordítást. Információik szerint El-Seaghi 2016-ban jelentkezett a Debreceni Törvényszéken, ám foglalkoztatását nem javasolták.

A Belügyminisztérium leszögezte, hogy egyedi ügyekben nem adhatnak felvilágosítást.

A Magyar Idők megkereste az arab származású nőt is – akit a rendőrség és a bevándorlási hivatal egyaránt hívott már fordítani -, ám ő nem kívánt válaszolni.

Aida El-Seaghi a migrációs válság 2015-ös begyűrűzésekor vált ismertté, abban az évben megkapta az év önkéntese díjat is, mert

80 napon át – több mint 400 órában – minden szabadidejét és szabadságát feláldozva segítette a Magyarországra, s azon belül a debreceni vasútállomásra érkező, valamint a helyi menekülttáborban tartózkodó menekülteket. Tette ezt olyan csendben, hogyha nem tisztelnék őt nagyon sokan, akkor azt kellene mondani, hogy észrevétlenül.

Kiemelt kép: Aida El-Seaghi az Önkéntes Központ Alapítvány videójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik