Belföld

Elárulta a külügy, miért nem együtt utazik Szijjártó és Simicskó

Tegnap egy észt lap megírta, hogy a külügy-, és a védelmi minisztérium is bejelentkezett nemrég az észteknél, hogy meglátogatnák az országukban állomásozó magyar katonákat. Az ERR cikke szerint viszont a magyar fél jelezte, hogy egymástól függetlenül, mindenképpen külön érkeznének Észtországba.

Egy észt külügyi szóvivő közölte: végül abban állapodtak meg, hogy Szijjártó Péter szeptember 1-jén találkozik a magyar katonákkal Vűruban, Simicskó István pedig szeptember 6-és 8-a között tartják.

Mind a honvédelmi, mind a külgazdasági és külügyminiszter önálló, már korábban egyeztetett programja kapcsán látogat Észtországba

– magyarázta meg  a Külgazdasági és Külügyminisztérium a hvg.hu kérdésére az ügyet. 

zijjártó gazdasági tárgyalásokat folytat Észtországban, és mellékprogramként látogatja meg a magyar katonákat, Simicskó István honvédelmi miniszter pedig az Észtországban rendezett V4 védelmi miniszteri találkozó apropóján találkozik a Magyar Honvédség Lövészszázad Harccsoport katonáival.

A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium között jó és harmonikus az együttműködés, miniszteri és szakértői szinten is, a két minisztérium között semmiféle ellentét nincs. A miniszteri utazásokkal kapcsolatban az észt külügyminisztérium részéről megkeresés nem érkezett

– közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik