Belföld

Neumann János nevét vette fel a Matolcsy-közeli egyetem

Jegybanki milliárdokból jön létre új kampusz és gazdaságtudományi kar.

Keddtől Neumann János nevét viseli a Kecskeméten és Szolnokon működő egyetem.

Az intézmény 2016. július 1-én Pallasz Athéné Egyetem néven kezdte meg működését, a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összevonásával. A névválasztás nem véletlenül utal a jegybanki alapítványokra, azok ugyanis milliárdokkal támogatták az intézmény új gazdasági karának létrehozását, illetve új kampuszának felépítését.

Keddi közleményében az egyetem azt írta: a névváltoztatást azért kezdeményezte a szenátus, mert meggyőződése, hogy a magyar származású világhírű tudós tudományos-kutatói öröksége és szellemisége minden tekintetben kapcsolódik az egyetem sokszínű szakmai, tudományos és képzési tevékenységéhez.

Ailer Piroska, az egyetem rektora az egyetem névtáblájának avatóünnepségén kijelentette: az intézménynek nagy megtiszteltetés, hogy Neumann János nevét viselheti, és mindent megtesz annak érdekében, hogy előmozdítsa a névadó tudományos munkásságának, eszmeiségének ápolását és tovább örökítését.

Finta Zita kancellár azt mondta: az intézmény előtt álló fejlesztési célok és tervek egyik fontos mérföldköve a Gazdaságtudományi Tudásközpont létrehozása volt, amelyről 2017 júniusában döntött a szenátus. A központ képezi majd az alapját a közeljövőben létrehozni kívánt Gazdaságtudományi Karnak, melynek az épülő új campus ad majd helyet. Az új campus oktatási épülete várhatóan jövő szeptemberre készül el. A beruházás következő ütemében igazgatási-adminisztrációs épületek, a tudástár-könyvtár és a kollégium készül el.

Átnevezik a kecskeméti „Matolcsy-egyetemet”
Valamiért mégsem jó a Pallasz Athéné név.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik