Belföld

1,7 milliárd forinttal segíti ki a kormány Pécs városát

A kormány idén 1 milliárd 770 millió forintot nyújt a pécsi kulturális intézmények fenntartható működésének biztosítására – tájékoztatta kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t, miután Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár aláírta az erről szóló támogatói szerződést.

A közlemény szerint az előirányzat elsősorban a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ koncertterem és a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) működésének támogatására szolgál.

A Modern városok program keretében a kormány 2016 és 2025 között 16,9 milliárd forint támogatást biztosít Pécsnek. Ugyanezen a jogcímen a baranyai megyeszékhely kulturális feladatainak támogatása 2018-ban az elfogadott állami költségvetésben 100 millió forinttal, 1 milliárd 870 millió forintra emelkedik.

Korábban már többször írtunk arról, hogy a városnak 5 milliárd forint az önkormányzat hiánya, de a városi cégekét számítva még a 9 milliárdot is meghaladja.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere már a Magyar Államkincstár segítségét kérte, hogy megoldódjon a „pécsi helyzet” és egy objektív, tőlük független szakvélemény szülessen.

Páva korábban azt mondta:

Péccsel kapcsolatban többen csődöt vizionálnak, de ez fogalmilag képtelenség, mert a Stabilitási törvény az önkormányzatok esetében kizárja az éven túlnyúló ügyeket, csőd ilyen szempontból nem is lehet. Ő úgy látja, és azt reméli ettől függetlenül is egyébként, hogy az év végére rendeződhet a helyzet, például annak is köszönhetően, amilyen döntéseket már meghozott a testület.

Majd hozzátette azt is, hogy szerinte év végére stabilizálódhat a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik