Belföld

Balczó: Kovács Béla el fog menni a szerdai kihallgatásra

A jobbikos politikus abszurdnak nevezte a kormánypárti vádat, miszerint képviselőtársa bujkálna.

Meg fog jelenni szerdai ügyészségi kihallgatásán Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője – ezt képviselőtársa, Balczó Zoltán mondta az atv.hu-nak, hozzátéve, hogy ezt maga Kovács mondta el neki Brüsszelben.

A képviselőt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt már június 23-án ki akarták hallgatni, de akkor nem ment el. Állítása szerint Abháziában volt, ahová hivatalos meghívást kapott és kórházba került, a mobilhálózat és az internet pedig nem működött, így nem tudott hazaszólni, hogy nem tud jelen lenni.

A KDNP-s Hollik István hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, Kovács hónapok óta bujkál, és „gyenge fedősztorit hozott” arra, hogy miért nem tudott elmenni a korábbi kihallgatásra. Balczó abszurdnak nevezte a kormánypárti politikus által elmondottakat, hozzátéve, hogy tudomása szerint Kovács „alsó hangon” 4-5 alkalommal járt már az ügyészségen kihallgatáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik