Belföld

Gyertyagyújtás a nyitott mellkassal szállított kislányért  

Néma sétát is tartanak a 12 éves gyermek emlékére.

Néma sétát tartanak szombaton az elhunyt 12 éves kislány emlékére, akit két kórház között kellett szállítani nyitott mellkassal, mert nem volt CT az Országos Kardiológiai Intézetben. A Klubrádiónak az egyik szervező azt mondta, szombaton este hét órára az Országos Kardiológiai Intézet bejáratához mennek gyertyákkal a kezükben.

A kislány összetett szívfejlődési rendellenességgel született, először négynaposan, legutóbb júniusban műtötték, hiába. Orvosai a műszíves kezelés mellett döntöttek, ehhez kellett a CT-vizsgálat, amelynek estéjén meghalt.

A történtekből hatalmas politikai botrány lett, főleg miután megszólalt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, akinek többen a lemondását követelték. Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója ugyanakkor tudatta, a kislány halála nem volt összefüggésben azzal, hogy nyitott mellkassal kellett átszállítani egyik kórházból a másikba.

Közben kiderült, mégis életekbe kerülhet, ha nincs elég műszer a kórházakban. A hiány súlyos probléma, hiszen az utaztatás rontja a betegek életesélyeit – erősítették meg laptársunknak (NLCAFÉ) a mentőszolgálatok munkatársai. Létezik ugyanis az úgynevezett „szállítási trauma”, amit az egészségügyi tankönyvek úgy írnak le, hogy a

beteg megmozdítása, szállítása fizikai és pszichés tényezők révén kóros szervezeti reakciókat vált ki.

Negatívan hathat egy kritikus állapotú emberre a pozitív és negatív gyorsulás, süllyedés-emelkedés (liftező mozgás), bólintó, ringó mozgás, vibráció és ez a jelenség kivédhetetlen. Traumát okozhat egy beteg fel- és lehelyezése is a hordágyról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik