Belföld

Az izraeli nagykövet is felszólította a kormányt, hogy szedje le a sorosozó plakátokat

A Mazsihisz elnöke után Izrael budapesti nagykövete, Yossi Amrani is arra kéri a hatalom képviselőit, hogy fejezzék be a gyűlöletkeltést.

Felszólítóm azokat, akik a mostani plakátkampányért felelősek, hogy gondolják át a következményeket. A történelmi tapasztalat alapján semmilyen előny nem származhat egy ilyen jellegű kampányból. Jelenleg  ez a kampány egy bizonyos személy politikai bírálatán túl nemcsak szomorú emlékeket idéz fel, de gyűlöletet és félelmet szít. Morális felelősségünk, hogy felemeljük a hangunkat és felszólítjuk az érintett hatóságokat, hogy éljenek hatalmukkal, és vessenek véget ennek az ördögi körnek.

– áll az Izraeli Nagykövetség közleményében.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Heisler András Orbán Viktornak címzett nyílt levelében korábban úgy fogalmazott, hogy „a kampány nem nyíltan antiszemita, de ettől még nagyon is alkalmas arra, hogy kontrollálatlan, többek között antiszemita indulatokat keltsen”.

A miniszterelnök pénteki válaszában elutasította a kampány lezárására vonatkozó kérést, arra hivatkozva, hogy az illegális migráció nemzetbiztonsági kérdés. Orbán még meg is dorgálta a zsidó közösséget, mondván: „küzdelmünkért sem köszönetet, sem elismerést nem várok, de az Önök közösségétől egy kis segítség azért jól jönne”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik