Belföld

Autós üldözés Budapesten, karambolozott az ámokfutó

Menekülő sofőr okozott balesetet csütörtökön kora délután Budapest XVII. kerületében. A 24.hu-nak egy szemtanú elmondta: az ámokfutó piros lámpákon átszáguldva csapódott egy kocsi oldalába a Pesti út és a Bakancsos utca találkozásánál.

Mint kiderült, rendőrök voltak a nyomában, akik a történtek után azonnal kipattantak a szolgálati kocsiból. A szemtanú szerint golyóálló mellény volt rajtuk, fegyvert fogtak a menekülőre és kiszedték őt a járművéből. Ő látszólag karcolás nélkül megúszta a balesetet.A vétlen kocsi utasa azonban megsérült és a roncsok közé szorult, ahonnan a tűzoltók szabadították ki. Néhány perccel később körülbelül tíz rendőrautó érkezett még a helyszínre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán azt közölte, hogy egy 16 éves fiatalt fogtak el a helyszínen, aki fegyverrel fenyegette meg vitapartnerét a X. kerületben. Később az egyenruhások igazoltatni akarták, a sofőr lassított, ám ezután elhajtott, majd a XVII. kerületben, a Pesti út és a Bakancsos utca kereszteződésében balesetet okozott.

A tinédzser autójában kábítószergyanús fehér port és egy airsoft fegyvert találtak. Előállították a kapitányságra, elszámoltatása folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik