Belföld

Meghalt Nagy György, az Ablak korábbi műsorvezetője

64 éves korában meghalt az ismert magyar tévés, Nagy György. A hírt felesége osztotta meg Facebook-oldalán. Nagyot négy évvel ezelőtt gyomorrákkal műtötték.

Nevéhez fűződnek olyan műsorok, mint az Ablak, a Főtér, vagy a Hol-mi? Idén februárban 45 év munkaviszony után közös megegyezéssel távozott a köztévétől.

Készített dokumentumfilmeket, stúdióbeszélgetéseket, riportműsorokat. Részt vett 1992-ben II. János Pál pápa magyarországi látogatásának televíziós közvetítéseiben, valamint közreműködött választási műsorokban is.

1988-tól 2006-ig volt látható HOL-MI címmel hétvégi ifjúsági programajánló műsora. 1994-ben lett az Ablak című műsor szerkesztő-riportere, 13 éven pedig a Forma-1 magyar nagydíj televíziós közvetítésében működött közre riporterként.

2002-ben a Főtér című műsor szerkesztőség vezetője lett. 2005 és 2006 között hétköznap délutánonként talkshow-t vezetett a Nagy Vita címmel lányával, Székely-Nagy Katalinnal.

2007-ben volt 50 éves a Magyar Televízió. 75 részes műsort készített Szabadság tér 17 címmel. A 2010 januárban indult Hogy volt?! című válogatás műsor felelős szerkesztője, a Magyarország története című 46 részes műsornak pedig forgatókönyvíró-műsorvezetője volt. Köztévé címmel 50 részes sorozatot készített Aczél Endrével, Ez az Ő napja címmel pedig 1848-as portrésorozatot készített Ráday Mihállyal. Rocklexikon címmel készült 12 részes portrésorozata rock-előadókról.

(Wikipédia)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.