Belföld

Kihallgatták Botkát, nagyon kiakadt

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2017. 06. 27. 16:05

Botka László tanúmeghallgatásával folytatódott a szegedi parkolási botrány ügyének bizonyítási eljárása a Gyulai Járásbíróságon – írja a Hír Tv. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Szeged egyik baloldali alpolgármesterét és társait. A vád szerint 2008-tól 2012-ig több tíz millió forint értékben adtak ki ingyenes éves parkolóbérleteket önkormányzati képviselőknek, hivatalnokoknak és családtagjaiknak.

A város polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a perrel csak az ellenzéket akarják lejáratni.

Ez egy politikai műbalhé, egy politikai cirkusz, elképesztőnek tartom, hogy miközben Magyarországon a magyar történelem legkorruptabb kormánya kormányoz, ilyen mértékű aljas, hitvány és pitiáner lejáratókampányokkal hurcolják meg a munkatársaimat.

Korábban megírtuk, az ügy pikantériája, hogy ugyanazzal az eljárással jutottak ingyenparkoláshoz a városban ügyészek, rendőrök, sőt a terrorelhárítás emberei is, amit most a vádiratban kifogásolnak.

A Terrorelhárítási Központ a Botkának küldött leveleiben még azt is elmagyarázta, hogy más városok vezetése hogyan járt el, amikor kérték szolgálati autóiknak az ingyenességet.

Szeged, 2013. február 14.
A szegedi tiszai partfal belvárosi szakasza 2013. február 14-én. Elkezdődik a szegedi partfal rekonstrukciója, az uniós támogatással, 1,8 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően a védelmi rendszer a korábbi legnagyobb árvízi szintnél 1,2 méterrel magasabbra épül meg.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Ügyész is kért ingyen parkolást Szegeden, ahol az ingyen parkolásért emeltek vádat a jegyző ellen
Rendőrök és a terrorelhárítás vezetője is igényelt parkolókártyát és kedvezményes bérletet. Az engedélyek kiadói viszont bíróság elé állnak.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Kommentek

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.