Belföld

Elbúcsúzhatnak a fáktól az újlipótvárosiak

Miután a fővárosi önkormányzat kivágta a Duna-parton a fákat és aszfaltozott sétányt építtetett, most a XIII. kerület árverez el három telket, ahol a későbbiekben lakóparkok fognak épülni – írja az Index.

Május végén jelent meg az önkormányzat honlapján, hogy a nemrég zölddé varázsolt telkeken túladnak, és a telkek adottságából adódóan a Dráva utca és a Viza utca között közvetlenül a Duna-partig érhetnek majd a házak. A terület kikiáltási ára 3,6 milliárd forint.

Borszéki Gyula alpolgármester azt mondta az Indexnek, hogy nem kell aggódni, nem tűnnek el a zöldfelületek, és ki kell alakítani parkos részt, ez azonban nem jelenti azt, hogy rendes fák helyett nem csak gyeptégla és dézsába ültetett fácskák lesznek.

Az árverés határideje még nem telt le, de egyes sajtóhírek szerint lehet, hogy Orbán Viktor vejének köre kapja majd meg az építési engedélyt.

Összehasonlításképpen egy kép arról, hogy Bécsben hogy néz ki a Duna-part a belvárosban:

Fotó: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik