Belföld

Az I. kerületi polgármester szülei is egy önkormányzati lakásban élnek a Vár szívében

Nemcsak a budavári polgármesternek és volt feleségének van az önkormányzattól, illetve az államtól hiperolcsón bérelt lakása a Várban, de Nagy Gábor Tamás nyugdíjas szülei is itt élnek, írja a Hvg.hu. Méghozzá abban a lakásban, amelyről eddig úgy tudták, a polgármester korábbi felesége cége bérli.

Korábban kiderült, hogy a budavári önkormányzat alacsony áron ad bérbe egy várbeli lakást a Valton Master-Car részére, amely a Hvg szerint a Fidesz által előszeretettel foglalkoztatott biztonsági céggel, a Valtonnal áll kapcsolatban. A cég abban a Pala utcai házban jutott ingatlanhoz, amelyről már eddig is tudni lehetett, hogy egy másik itt található lakást a polgármester exfeleségének cége bérelhetett ki az önkormányzattól. A Hvg egy budavári ügyekre rálátó, névtelenséget kérő forrása szerint valójában a polgármester szülei laknak az exkluzív lakásban, vagyis csak papíron fut a cég neve alatt a bérlet.

Nagy Gábor Tamás polgármester 2013 óta saját önkormányzatától bérel lakást a Táncsics Mihály utcában, amiért havonta csak 81 ezer forintot fizet, miközben a várnegyedben általában több százezerről indulnak a havi bérleti díjak.

A volt feleség pedig – a cége által bérelt Pala utcai ingatlan mellett – a Vár szívében, a Dísz téren jutott egy 158 négyzetméteres állami lakáshoz a kerületi ingatlanhasznosítón keresztül havonta alig több mint 80 ezer forintért, írja a lap.

A szülők lakhatása pedig a polgármester szerint teljesen szabályos, hiszen a volt feleség cége nyerte el az önkormányzattól a bérletet, de utána a szülei “bérlőtársak” lettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik