Belföld

Botka először Orbán ellenségéhez megy

Brüsszelbe vezet első útja, már az a MSZP miniszterelnök-jelöltjeként.

A Népszava úgy tudja, a szombati MSZP-kongresszus után Botka László a nemzetközi politikában is nyilvánvalóvá akarja tenni, ő Orbán Viktor kihívója. Miniszterelnök-jelöltként első útja az EU fővárosába vezet.

A lap névtelen informátora szerint nemcsak gesztuslátogatásra megy, személyesen tárgyal az uniós intézmények vezetőivel, éspedig a legfelsőbb szinten. Botka László korábban többször egyértelművé tette elkötelezettségét az EU-tagság mellett, bírálta a a Brüsszel-ellenes kormányzati propagandát.

Azt egyébként immár olyan konzervatív értelmiségiek is élesen elítélik, mint Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, az Orbán-kormány egykori nagykövete.

Az MSZP kongresszusa nemcsak miniszterelnök-jelöltet választ, a párt legfelső döntéshozó szerve dönt a tavalyi zárszámadásról is. A kongresszus zárt üléssel kezdődik, majd – a kormányfőjelölt megválasztása után – Molnár Gyula pártelnök szólal fel és Botka László mond programbeszédet. A rendezvényre – más meghívottak mellett – 400 küldöttet és tanácskozási jogú párttagot várnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik