Belföld

Korrupciógyanúsnak tartja az LMP az iparkamarát

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Modern Vállalkozások Programjában olyan rendezvény is volt, ahol a Videoton játékosainak mindennapjait mutatták be – mondta el a Hír TV reggeli műsorában Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. A székesfehérvári focicsapat VIP-páholyában rendszeresen helyet foglal Orbán Viktor is.

A kétmilliárd forintos projektet eredetileg a kis- és középvállalkozások informatikai korszerűsítésére írták ki. Hadházyhoz eljuttaták a program egyik meghívóját, amelyben a résztvevőket Székesfehérvár legelegánsabb szállodájába hívták meg, ahol elvileg szemléletformáló előadásokat hallgathattak volna meg a vállalkozók, például Szemlédi Gábort, a Videoton FC mérkőzéselemzőjét, valamint bepillantást nyerhettek a “Vidi játékosainak felkészüléseibe és mindennapjaiba”.

Hadházy kikérte a megvalósíthatósági tanulmányokat az MKIK-tól, Parragh László, a kamara elnöke azonban megtagadta a kiadást. A politikus szerint ez elég beszédes, még akkor is, ha ez alapján nem lehet bizonyítani a korrupciót. Amennyiben nem kapja meg a kért dokumentumokat, bírósági eljárást kezdeményez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik