Belföld

Vona megsajnálta az őt támadó fidelitasosokat

A Jobbik elnöke szerint a Fidesznél is elindult a leépülés, ahogy annak idején a szocialistáknál.

Szerdán mi is beszámoltunk arról a komikus sajtótájékoztatóról, amit a salgótarjáni Fidelitas tagjai tartottak, és leginkább az derült ki belőle, hogy a saját kampányukkal sincsenek tisztában, amelyben az ellenzéki politikusokat bábként ábrázolják. Majd kiderült az is, hogy a felvétel főszereplője egyébként kétszer is megkapott egy állami ösztöndíjat, ami havi félmillió forintos támogatással jár.

Csütörtökön Vona Gábor, a Jobbik elnöke Facebook-oldalán azt írta, fura érzései támadtak a „katasztrófa sajtótájékoztatóval” kapcsolatban.

Bár az ifjú viktoriánusok célja többek között az én megalázásom volt, néhány napja még a családomat zaklatták, mégis megsajnáltam őket

– írta.

Szerinte az egyik magyarázat, hogy anyapártjuk, a Fidesz „aljas és gyáva módon velük, tapasztalatlan fiatalokkal végezteti el a piszkos munkát”, az „öregek” nem vállalnak kockázatot. Szerinte lenézik saját utódaikat azzal, hogy őket küldik, hogy „zaklassanak, ragasztgassanak, égessék le magukat”.

A másik magyarázat Vona szerint, hogy „a Fidesz már annyira kiégett, annyira elfogyott, hogy egyszerűen nincs más, aki kiálljon és vállalja az óriásplakátjukat”. Ezzel szerinte a Fidelitas tagjai „olyan ügyért hoznak személyes áldozatokat, amelyiknek nincs többé jövője”, amelyik pártnak már csak egyre szűkebb és egyre idősebb szavazóbázisa van.

Ahogy annak idején a szocialistáknál is kezdődött a leépülés. A Fidesznél ugyanígy csupán idő kérdése a vég

– írta a Jobbik elnöke, azzal fejezve be a bejegyzést, hogy „mi megyünk a szebb jövő felé”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik