Belföld

A titkosszolgálatok nem tudnak Orbán orosz zsarolhatóságáról

Szerintük nincsenek terhelő információk a kormányfőről, akit a DK elnöke szerint Moszkva tart sakkban.

A titkosszolgálatok az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén közölték, Orbán Viktorral kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésükre.

Az MSZP múlt pénteken kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. A DK-elnök azt állította, a jelenlegi miniszterelnököt az orosz állam titkos információkkal zsarolja. 

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a jogállamiságot és a parlamentarizmust nem tisztelve, sem a kormányfő, sem Gyurcsány Ferenc nem jelent meg a testület ülésén.

Az ülésen jelen lévő szolgálatok vezetői azt a tájékoztatást adták, 1990 óta hivatalban lévő magyar miniszterelnökkel kapcsolatban a nemzeti szuverenitást érintő biztonsági kockázat nem merült fel – mondta a bizottság elnöke.

Korábban Gyurcsány Ferenc közölte, azért nem megy el a bizottság ülésére, mert Orbán Viktor sem lesz ott. A DK elnöke korábban azt állította: látott egy bankszámla-kivonatot, amivel a jelenlegi kormányfőt sakkban tarthatják Moszkvából, de konkrét bizonyítéka még nincs. Gyurcsány állítólag a jövő héten, négyszemközt osztja meg információit a bizottság elnökével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik