Belföld

A feljelentőkirály csőbe húzta a sorosozó kormányt

Korábban a témában:

Tényi István, a feljelentőkirály csapdát állított a magyar kormányzatnak. Nemrég bejelentést tett a magyar ügyészségre ismeretlen elkövető ellen, arra hivatkozva, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter januárban arról beszélt az orosz Russia Today-nek, hogy Soros György számos szervezetet támogat: teljesen nyilvánvalóak a szándékai, nyíltan nyilatkozott arról, hogy a jelenlegi magyar kormány bukását és távozását akarja, mert nem helyesli politikai irányvonalát, emlékeztet a 444.hu.

Hát ha valóban így van és Soros meg akarja dönteni a kormányt, indítsanak ellene eljárást, de ha nem indítanak, akkor ne játsszanak politikai színjátékot

– gondolkodott Tényi, aki más, a Fidesz-kormány holdudvarába tartozóknak (CÖF-szóvivő, Nézőpont Intézet elemzője) a véleményével is megspékelte a bejelentését.

De Tényi lepattant az ügyészségről. A Fővárosi Ügyészség szerint a Tényi által idézett cikkek és a kormánypárti megszólalók sorosozásai az alkotmányos rend elleni szervezkedésre vonatkozóan nem tartalmaznak konkrét tényeket, adatokat, csupán egyes személyek véleményét tükrözik. Az hatóság számára az sem derült ki, hogy Tényi István melyik szervezet tevékenységét sérelmezi.

Az ügyészség azzal érvelt, hogy vélemény, politikai nézet önmagában, a konkrét tényállási elemek hiányában, nem alkalmasak állam elleni bűncselekmény megállapítására.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73910158, Klinghammer Istv·n ·ltal vezetett TisztessÈges V·laszt·sÈrt AlapÌtv·ny szÈkhelye a Csalog·ny utca 12-ben., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.