Belföld

150-200 milliárd pluszt ígérnek az egészségügynek

Az államtitkár szerint súroljuk a szlovák egészségügyi bérszintet.

A jövő évi költségvetési tervezetben 150-200 milliárd forinttal több jut az egészségügyre – mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken, egy siófoki szakmai fórumon. Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: az idei és a jövő évi ágazati növekmény a GPD 1,5 százalékát teszi ki.

Az államtitkár a Magyar Kórházszövetség XXIX. kongresszusán úgy fogalmazott, „kemény másfél év van mögöttünk, és erős eredményeket értünk el”. Azt mondta, 2016 áprilisa és decembere között 120 milliárd forintot fordítottak a kórházak adósságának rendezésére, ezen felül 15 milliárd forintra pályázhattak a működésük racionalizálását célzó programokkal. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: évek óta csökken az intézmények által termelt adósság, míg 2014-ben 4,5 milliárd forint volt a havi össznövekedés, addig 2015-2016-ban már csak 2,5 milliárd forint volt havonta.

A humánerőforrás-helyzetet említve „trendváltásról” beszélt az államtitkár, azt mondta, mind az orvosoknál, mind a szakdolgozóknál csökkent az elvándorlás, és emelkedett az orvosegyetemre jelentkezők létszáma is. Fontos eredménynek nevezte, hogy sikerrel zárult a svájci finanszírozású alapellátási modellkísérlet, és annak folytatására ebben az évben már hazai forrás áll rendelkezésre, a következő évben pedig az elképzelések szerint további száz háziorvosi praxist vonnának be.

Arra a fórumon elhangzott kérdésre, hogy az egészségügyben gazdasági-műszaki területen dolgozók mikor kapnak béremelést, az államtitkár azt válaszolta, hogy a 26 ezer munkavállalóból 17 ezren érintettek voltak a januári minimálbér- és garantált bérminimum-emelésben. A gond ott van, hogy ezen munkavállalók a közalkalmazotti, és nem az egészségügyi bértábla szerint kapják fizetésüket, és egészségügyi államtitkárként nincs ráhatása a közalkalmazotti bértáblát szabályozó jogszabályra, arra pedig, hogy a kjt-t megbontsák, nem lát lehetőséget.

Ónodi-Szűcs Zoltán szerint az lenne a cél, hogy az egészségügy a nemzetgazdaság ágak átlagbér szerinti sorrendjében a 3.-4. helyet foglalja el a mostani 11. helyett. Hozzátette: a lengyel egészségügyi bérszintet már elértük, a szlovákot éppen súroljuk, a cseh még mindig előttünk van 500 euróval. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik