Belföld

Szijjártó: A kormány még mindig tárgyalna a CEU-ról

A magyar kormány továbbra is nyitott tárgyalni az Egyesült Államok szövetségi kormányával és készen áll bármilyen egyeztetésre a Közép-Európai Egyetemmel, mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Tata Consultancy Services sajtótájékoztatóját követően kedden Budapesten.

Hozzátette: a múlt héten Magyarországon járt az amerikai külügyminisztérium egyik helyettes államtitkára, aki azt az álláspontot közvetítette, hogy az Egyesült Államok nem kíván beavatkozni a CEU jövőjét illető tárgyalásokba. Ezt egyelőre magasabb szintről még nem erősítette meg senki, jegyezte meg.

Elmondta: a kormány arra törekszik, hogy mindenki egyenlő versenyfeltételekkel és jogi feltételekkel tehesse a dolgát a felsőoktatásban, a nemzeti jogszabályok tiszteletben tartásával. A tárgyalásokra múlt héten kijelölt helyettes államtitkárnak, Altusz Kristófnak is az a dolga, hogy lefolytassa az ehhez szükséges tárgyalásokat, tette hozzá.

Remélik, hogy a tárgyalóasztal másik oldalán is ül majd valaki, jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta: nem csak a CEU-val kell foglalkozni ebben az ügyben, több mint 20 külföldi egyetem van Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik